Elemek megjelenítése címkék szerint: yamadori

    hétfő, 06 June 2016 20:33

    Varjútövis bonsai - Rhamnus cathartica

    Eljött az idő a munkára a Varjútövissel. Ezt a fát 2015 júliusban kaptam a mestertől, hogy nézzük meg, hogy fejlődik nálam, más környezetben, mint ami nála van. Tartható -e, fejlődik, mi történik vele.

    Az 1 év alatt ezek történtek vele:

    • Imádják a levéltetük. Havonta kell permetezni, mert egyszerűen imádják. Sokkal jobban szeretik, mint a galagonyát, vagy a mezei juhart.
    • Nagyon szereti a vizet. Meleg nap nyári nap a reggeli locsolás után délután 3-kor, a hajtásvégek kezdenek lehajolni. Ahogy vizet kap azonnal helyre áll a rend.
    • Nem nő egy centit sem. Amikor elhoztam semmiféle új hajtás nem indult rajta, ezért noszogatni kellett. 1-1 centit csiptem minden hajtásból, és utána elindult mint a "disznó".
    • Egy év alatt olyan erős ágakat növeszt, hogy a drótozás képtelenség

    Idén már okosabb voltam. 5-6 levél után visszacsíptem áprilisban, majd ismét ugrott egyet, így május végén kapott egy metszést, és egy levélmetszést, és az elhalt részt faragtam meg rajta. Készült róla kép és videó is, amit megosztok veletek. Növekedése hasonlít a Somra. A 3. levélpár után az ízköz megnyúlik, viszont az ágai nem annyira erősek. Drótozásnál nagyon óvatosan kell vele bánni. Nem ritka az 5-6 cm-es ízköz sem, így az első levélpárra vissza kell vágni. Legalábbis én ezt cselekedtem, így elképzelésem szerint pont olyan szép sűrű lombozatot lehet kinevelni, mint a Somnál. Persze így sokkal hosszabb az idő, míg fa lesz belőle, de én rászánom az időt, hogy a kezdetektől sűrű legyen a fa, ne csak a lomb vége sűrűsödjön.
    Viszont, ha ez így megy tovább, akkor 4 metszést kaphat 1 évben. Májusig végéig volt 2 visszametszés. Olyan erőben van a srác, hogy most már majdnem levélben van a komplett fa, és ha tényleg így folytatja, akkor június végén, és augusztus elején is vissza kell csípni. Ez minimum 4 cm növekedés, és 16 ágvégződés a korona szélén. Brutálisan sűrű fa lehet belőle, legalábbis a tervek szerint. 2-3 év és kiderül mi lesz belőle. Természetesen nagyon vigyázok rá, mert a mesteremtől kaptam, és mindenre figyelek, amire csak lehet.

    Mivel ez "közérdekű információ" ezért publikálva lett az im-bonsai.hu oldalon is.

    Képek ás videó:

    Kategória: Bonsai
    hétfő, 06 June 2016 13:18

    Prunus serotina bonsai - a kései meggyem

    Ez a tartalom, már megjelent az im-bonsai.hu oldalon, de mivel saját fáról beszélünk, ezért itt is publikálom. Duplikáció nem lesz, mert teljesen más szavakkal írtam le a fát. Ha kívncsi vagy az im-bonsai oldalra, keresd fel. Idővel ott nagyon sok tartalom lesz fákkal, képpel, technikai leírásokkal, mert nem csak én szerkesztem, hanem vagyunk rá egy páran.
    Vissza a kései meggyhez: Egy vezeték alól szedtem ami egy erdőn halad át, három társával együtt. Az egyiket egy majdnem barátomnak adtam, aki Zalaegerszegen lakik, de valamiért idén beadta a fa a kulcsot. Sajnálom, mert az is jól nézett ki.

    Tavaly teljes nyugalomban fejlődött, hozzá sem szagoltam, de decemberben kapott egy metszést, és egy alap marást, illetve drótoztam a vázágakat. Idén rettenetesen fejlődött, így májusban szinte kívánta a levélmetszést, és tovább martam a törzsét. A bal oldala él igazán, így hátul egy alsó hajtást felvezetek a hátulján, hogy a törzsön legyen jobb oldalt is ág, így saját maga lesz a tanuki. Idővel, ha összeforr a régi törzs, és a felvezetett hajtás, nem lehet majd megmondani, hogy mi is történt a múltban. Télen jön a törzs további marása, mert a finomítás még hátra van, de a munka idejében nem volt kicsi fejem a dremelhez. Ha kihajtott (június vége felé) teszek fel róla képet, mennyire erős állapotban van.

    A videó végén az elképzelésem is megszerkesztettem.

    Kategória: Bonsai
    kedd, 24 May 2016 16:13

    A júniusi galagonya edényben

    Erről a galagonyáról már írtam, pontosabban a kiszedéséről itt >>
    2014. októberben eljött az idő, hogy a szabadföldből kivegyem, ahol 1 év 3 hónapig pihent. Visszavágtam a törzsből, megmetszettem, és drótozás után megkapta első frizuráját. Már az ágak kiválogatásánál látszott, hogy egy nagyon szép elegáns korona lesz rajta.

    A végeredményben nem csalódtam. Tényleg szép lett, kis pofás. Ha egy kicsit vastagabb törzse lenne, akkor világbajnok fa lehetne :), bár mostanában láttam egy kislevelű hárst aminek kb 7-8cm volt a törzsátmérője, de szélességre a korona volt kb 80cm. Mindenki eldöntheti, hogy neki mi az arányos, nekem nem volt az, tehát ez a fa még arányaiban rendben van.

    Közeli ismerősök, és nem közeliek, is szóvá tették, miért vannak lehúzva ennyire az ágai, mert így fenyős kinézete van. Ezt nagyon egyszerűen tudnám elmagyarázni a saját szavaimmal. A természetben a lombhullató fáknál mindegyiknek egy bizonyos gömb vagy inkább kúpos koronája van. (1. kép)
    Általában az alap ágak ferdén felfelé nőnek, és a mellékágak vízszintesen törnek ki az ágakból. Miért? Mert mindegyik a fény felé törekszik, és hülye lenne felfelé nőni, mikor oldalra (azaz vízszintesen) hamarabb eléri a fényt. ezzel szemben a csúcshoz közeledve az oldalhajtások nem oldalra, hanem felfelé törnek, mert ott hamarabb érik el a fényt. (2. kép)

    Ezzel szemben a lehúzott ágaknál, mindegyik felfelé, illetve oldalra fog törni, amit drótozással szépen vízszintesre, és (vagy) pozícióba állíthatunk. (3. kép)



    És végül egy ugyanolyan gömb, vagy kúpos koronát kapunk, mint a természetben, vagy ha eleve gömbkoronát nevelnénk rá. Arról nem beszélve, hogy a lefelé hajló alap ágszerkezet öregséget ad a fának, és nem utolsó sorban nekem így sokkal jobban tetszik egy fiatal fa, mintha gömbkoronát nevelnénk belőle.

    Persze ez is szubjektív dolog, kinek a pap, kinek a papné, de ha megnézitek a 3. képet, akkor látszik, hogy pontosan ugyanazt a célt lehet elérni, más úton. (bocsi a rossz rajzért, de azt hiszem látni a lényeget).

    2015 ben egy levélmetszést kapott, de tavasszal nem drótoztam újra, mert későn vettem le róla a drótot, és nagyon megviselte az ágakat. Végül decemberben egy metszés után újra drótba öltözött, és most így néz ki, ahogy az utolsó képen látszik.

     

    kedd, 24 May 2016 14:59

    Az első Húsos somom (Cornus mas)

    2015 tavaszán találtam ezt a Somot. Nagyon megörültem, mert régóta szerettem volna egy somot, de nem nagyon jártam olyan helyen, ami déli fekvésű hegyoldal. Egy elhagyatott kertek övezetében nőtt. Nem sokat gondolkodtunk, hogy jöjjön vagy ne jöjjön velünk. Viszonylag gyorsan sikerült kiásni, de akkor egybefüggő apró gyökérzettel, hogy egyedül képtelenség volt megmozdítani.

    Hazaérve az első dolgom volt, megszabadítani a rengeteg finom gyökértől, mert nem fért bele a tejesládába. Miután beültettem, csak imádkozni kellett (feleslegesen), hogy maradjon meg. Ő nem egyszerűen megmaradt, hanem olyan sűrű ágrendszert pattintott ki magából, ami nem mindennapi. Már az első évben minden hajtást kétszer visszavágtam, de még így is annyira bevastagodott, hogy szeptemberben képtelenség volt meghajtani az ágakat.

    A szelektálás után a maradékot drótoztam, és egy alap fazont csináltunk neki, a hátsó oldalhajtásokat pedig kimartam. A marással van még munka, mert nagy nagyolva lett. Tisztában vagyok vele, hogy nem egy világbajnok som, de az első, és egy egyszerű, de nagyon szép sűrű somot lehet belőle csinálni az évek során.
    2016-ban szépen elindult, megjelentek rajta a rügyek, és napról napra jelentek meg rajta az új hajtások, olyan helyen is, ahol tavaly le kellett vágni a vastag ágakat. 3 hét alatt ismét olyan átláthatatlan gombóc lett, mint tavaly. Rettenetesen gyorsan fejlődik, tehát nagyon jól érzi magát nálam. Jövőre kicsit még vissza lehet szedni a gyökeréből, mert most pontosan egy tejesládányi a mérete, és ebben a méretben tálba nem kerülhet. Leginkább a magassága a probléma, mert bár nem vékony a törzse, még így is magas a gyökérzóna, de mivel valóban csak hajszálgyökere volt (van), így van miből lejjebb venni.

    És akkor a képek az első somomról.

     

    A következő fejlődési szint itt található (1 évvel később)

    Kategória: Bonsai
    kedd, 10 February 2015 13:25

    Yamadori a szürke marhák között

    Idén február elején egy hatalmas területre volt bejárási engedélyem, ahonnan alapanyagokat áshatok ki. Mivel a dátum már előre le volt egyeztetve, így nem tudtam áttenni, mert már így is nagy szívesség volt Imitől, hogy ott volt. Irgalmatlan szél volt, és szakadt a hó. Egy álom yamadori képe bontakozott ki, mikor már úton voltunk :)

    Megérkeztünk, beszélgettünk, és mielőtt elindultunk volna a 100 hektáron nézelődni, kérdeztem, hogy ugye vannak szürke marhák jól tudom. A válasz igen volt, mire megkérdeztem, és most hol vannak, mert nem látom őket. Azt mondta a fák közé állnak be (tölgyes), mert annyira fúj a szél. És valóban! Ahogy sétáltunk a törgyesben lehetett látni a szarvakat :) Óriási látvány volt, ahogy ott állnak bent, és az sem volt egyszerű, hogy néha közöttük kellett elvándorolni, ha megakartál nézni 1-2 gyökérnyakat, vagy fát.

    Az 5 órás yamadori alkalmával sikerült 1 tölgyet, és 4 galagonyát találnunk. A tölgyet azért hoztam el, mert bár egyenes a törzs, viszont alapból szép ferdén fejlődött, mint a lenti képen is látható. Valamikor volt egy függőleges törzse, ami valamiért (talán éppen a szürke marhák miatt), kitörött, és szépen visszakorhadt.
    Ha megered, majd szépen elő lehet csalogatni, mint látvány, a maradék törzs részét.

    Aztán találtam egy soktörzsű galagonyát. Őt már egyszer néztem, de akkor nem volt rá időm, most ő volt az első, akit még egyszer megnéztem. Rosszabb állapotban volt, mint tavaly, így kérdés sem volt, hog jön velem, és így tovább élhet ellenörzött körülmények között, és ha bonsai akar lenni, akkor megmarad. Van olyan törzse, ami teljesen halott már, és a fő törzsén alul is van egy "derék" sérülés. Ha megmarad, egy szép odu lehet belőle. A gyökérmennyiség szerintem elegendő lenne, hogy kihajtson márciusban, a kérdés inkább az, hogy kibírja -e a stresszt, amit most kapott, illetve, hogy milyen kondiban volt most.

    A további 3 galagonya látványát, nem adja vissza a kép, de belőlük is szép fa lehet idővel.

    Mikor elindultunk hazafelé, a távolban láttam hogy régebben kivágott hatalmas fát. És már messziről látszott, hogy gyönyörűen kialakította a törzs egy részét a természet. Letörtük, mert ez jó lesz tanukinak.

    És akkor jöjjenek a képek:

    Kategória: Bonsai
    1. oldal / 2