Elemek megjelenítése címkék szerint: varjútövis

    Az első tartalmat erről a fáról ITT TALÁLOD, mert most már kategorizálva teszem fel az oldalra a fákat, mert ömlesztve nem egy élvezetes dolog olvasgatni.

    2016 októberében mikor teleltetés előtt metszettem, és leszedtem róla a drótot, akkor láttam, hogy nagyon sok ág elhalt rajta, ami egy kicsi sérülést is szenvedett. Így akkor elterveztem, hogy mivel annyira nő, és olyan erős hajtásai vannak, hogy őt sem fogom nyáron drótban nevelni, és sokkal hamarabb kell metszeni, hogy ne vastagodjon el az új hajtás. Idén (2017-ben) az elsők között hajtott ki. Március végére, már szinte teljesen lombba volt. Április vége felé a kitörő, megugró ágakat visszametszettem, és vártam, hogy újra kihajtson. Most májusban mikor az új hajtásokon is volt 5-6 levélpár akkor láttam elérkezettnek az időt, hogy megkapja a levélmetszést, és az igazi metszést.
    Az elgondolásom jó volt, hogy vissza kell fogni a srácot, mert most csak 3 ágam volt, amibe a drót belenőtt, és voltak olyan ágak, ahol nem csak az első levélpár, hanem 3-4 levélpár is a nagyon kicsi ízközökbe tartozott. A videón látszik, és magyaráztam is, hogy hogy "csalom" el a dolgot, mert egy szabályt betartok a rengeteg közül, hogy egy pontból csak kétfelé ágazunk el. Nincs 3 vagy 4 elágazás, hanem kettő.
    Mivel a levelei párosan állnak, ezért az első levélpár után metszeni kell, hogy a levél hónaljból kihajtó új hajtás miatt csak 2 elágazás legyen. Viszont, ahol sűrűn voltak a további ízközök, és kellett az ág hosszúsága, ott meghagytam mind, és majd az egyik levél hónaljból fejlődő hajtást fogom eltávolítani, így meg van az 1 pontból, kétfelé ágazunk.
    Persze ha éles a szemed, akkor látható, hogy van a fában hiba (éppen a fenti szabály miatt) :)))

    Nagyon szépen besűrűsödött. Eddig is nagyon tetszett ez a fa, de látva a tavalyi fejlődéséhez képest a változást, és hogy jól érzi magát, nagyon nagy kedvvel álltam neki a munkának. Nem csalódtam. Szerintem ezt a fát. Nagyon gyorsan fel lehet építeni, és ha ilyen erőben van, és így fejlődik tovább, akkor őt is megfogják látogatni a vadak július közepén, hogy legyen rajta még egy lombmetszés. :)))
    Ezzel azt érhetem el, hogy továbbra sem fog nagyon megvastagodni az ág, és egy idény alatt az új hajtásokból (ami most kettő) lesz 8 darab. Ha ezt sikerül finomra, és sűrűre nevelni, akkor brutálisan fog kinézni októberben, mikor ledrótozom a téli álom előtt. Lehet addig szerzek neki egy tálat, mert megérdemli. A hajtásokról csináltam képeket, és a munkáról egy videót, amiben magyarázom a metszést, mert ezt a fajta metszést alkalmazhatjuk pl.: Somnál, Mezei juharnál. Előre is bocsi, hogy ennyit mozgott a kamera, erre majd valamit kitalálok, ha maradok a magyarázós videóknál, hogy én hogyan csinálom.

    A képek (az első a 2016 októberi állapot):

     

    A videó a munkáról:

     

    hétfő, 06 June 2016 20:33

    Varjútövis bonsai - Rhamnus cathartica

    Eljött az idő a munkára a Varjútövissel. Ezt a fát 2015 júliusban kaptam a mestertől, hogy nézzük meg, hogy fejlődik nálam, más környezetben, mint ami nála van. Tartható -e, fejlődik, mi történik vele.

    Az 1 év alatt ezek történtek vele:

    • Imádják a levéltetük. Havonta kell permetezni, mert egyszerűen imádják. Sokkal jobban szeretik, mint a galagonyát, vagy a mezei juhart.
    • Nagyon szereti a vizet. Meleg nap nyári nap a reggeli locsolás után délután 3-kor, a hajtásvégek kezdenek lehajolni. Ahogy vizet kap azonnal helyre áll a rend.
    • Nem nő egy centit sem. Amikor elhoztam semmiféle új hajtás nem indult rajta, ezért noszogatni kellett. 1-1 centit csiptem minden hajtásból, és utána elindult mint a "disznó".
    • Egy év alatt olyan erős ágakat növeszt, hogy a drótozás képtelenség

    Idén már okosabb voltam. 5-6 levél után visszacsíptem áprilisban, majd ismét ugrott egyet, így május végén kapott egy metszést, és egy levélmetszést, és az elhalt részt faragtam meg rajta. Készült róla kép és videó is, amit megosztok veletek. Növekedése hasonlít a Somra. A 3. levélpár után az ízköz megnyúlik, viszont az ágai nem annyira erősek. Drótozásnál nagyon óvatosan kell vele bánni. Nem ritka az 5-6 cm-es ízköz sem, így az első levélpárra vissza kell vágni. Legalábbis én ezt cselekedtem, így elképzelésem szerint pont olyan szép sűrű lombozatot lehet kinevelni, mint a Somnál. Persze így sokkal hosszabb az idő, míg fa lesz belőle, de én rászánom az időt, hogy a kezdetektől sűrű legyen a fa, ne csak a lomb vége sűrűsödjön.
    Viszont, ha ez így megy tovább, akkor 4 metszést kaphat 1 évben. Májusig végéig volt 2 visszametszés. Olyan erőben van a srác, hogy most már majdnem levélben van a komplett fa, és ha tényleg így folytatja, akkor június végén, és augusztus elején is vissza kell csípni. Ez minimum 4 cm növekedés, és 16 ágvégződés a korona szélén. Brutálisan sűrű fa lehet belőle, legalábbis a tervek szerint. 2-3 év és kiderül mi lesz belőle. Természetesen nagyon vigyázok rá, mert a mesteremtől kaptam, és mindenre figyelek, amire csak lehet.

    Mivel ez "közérdekű információ" ezért publikálva lett az im-bonsai.hu oldalon is.

    Képek ás videó:

    Kategória: Bonsai