Szélfútta sajmeggy (Prunus mahaleb) 2017 február

    Értékelés:
    (0 szavazat)

    Tavaly március végén találtam rá erre a fára. Már éppen kibújtak a levelei, így elgondolkodtam, egyáltalán hazavigyem -e. Aztán megnézve a gyökérzónát, látva mennyi gyökere van, arra jutottam, hogy hazajön velem. Idén hagytam nőni, hozzá sem nyúltam, csak ápolás, ápolás, ápolás. Jól érezte magát, szépen hajtott. Majd idén februárban sorra került, és elgondolkodtam rajta, hogy lehet mégsem szélfútta legyen, de tüzetesebben átnézve a fát, rá kellett jönnöm, hogy ő szeretne az lenni.
    Az elhalt ágakat, és a hosszú ágakat visszavágtam, majd megmartam ott ahol előreláthatólag nem fogok jövőre hozzáférni. Üregeket csináltam elsősorban, és utána adtam neki mintát. A szélein hagytam még mit marni, mert nem akartam összecsapni.
    Majd jött a drótozás, és az én általam elképzelt szélfútta ágak beállítása. Próbáltam úgy beállítani az ágakat, ahogy a természetben látom, mikor egy fát, isten igazából megfújja a szél.

    Remélem sikerült. Készítettem egy videót is a munkáról.

    A videó a munkáról:

     

    Megjelent: 2559 alkalommal