Galagonya (Crataegus monogyna) - A Kócós 4 éves yamadori

    Értékelés:
    (0 szavazat)

    Már 4 éve van velem ez a Galagonya. A kócos nevet kapta 2 évvel ezelőtt, mert rettenetesen kócosan nőtt. 2 éve életem első bemutatóján alakítottam meg először. Tavaly csak metszést kapott, mert a felújítás miatt nem tudtam több időt vele tölteni. Idén 2019 februárban újra porondra került. Az összes hibát kivettem belőle, és a törzsét is megmartam. Minden olyan rész marásra került, ami korhadás, elhalt rész, vagy valamikori rágó bnogár nyoma volt.

    2017 márciusban átültettem, akkor az összes nagyobb gyökeret vagy kivágtam, vagy a gyökérnyak miatt csak közelebb hoztam a törzshöz. Akkor visszakerült ugyanabba a tejesládába és egy jó nagy nehéz követ raktam a törzséhez, nehogy kiboruljon, vagy kiborítsák a macskák a ládából. Mivel a fa nem volt akkora mint a tejesláda, ezért súlycsökkentés miatt PET palackokat tettem a láda aljára, és úgy ültettem be a fát.

    Az ültető közeg a szokásos Zeolit volt, és a maradék nagyon kevés Liadrain lett hozzákeverve. Az idei munka alkalmával a hibák kivételén kívül vissza is metszettem, minden hajtását 2-3 rügyre, majd a drótozás következett. Ráfért a Kócosra, mert eléggé "szét hajtotta" magát. A frizura már nem a régi volt, és kezdett a nevéhez hű lenni. A munka kezdetekor, még azon gondolkodtam, hogy lehet megválok tőle, mert tetszett, de mégsem annyira. Jó fa de mégsem annyira, dupla törzsű, de lehet nem kéne megtartanom, stb..
    Szóval a kétségek a drótozás után azonnal elszálltak. Még nem volt beállítva a fa, de megmutatta miért is van velem. Soha ennyi ideig nem állítottam be fát, ennyire aprólékosan, ennyire igazán figyelve, minden kicsi ághajlításra. Arra gondoltam, hogy nagyon ütösnek kell lennie az alapnak, hogy ne keljen újra az egész fát drótozni, csak az új hajtásait, és most már úgy tudja kócolni a frizurát, hogy az alapok, valóban jó helyen vannak.  (és nem látszik rajta ugye? :))))    - kihagyhatatlan lenne a poén).

    Át is ültettem, mert nagy volt a kíváncsiság, hogy mekkorát fejlődött "alul".  Megfogtam a fát, és kiakartam fordítani finoman a ládából. Nem jött. Kicsit erősebben - akkor sem, viszont az egész mindenség megmozdult. Ekkor már sejtettem, hogy mi lesz. 2 év alatt teljesen átszőtte a gyökér a komplett tejesládát, a könnyítésre berakott PET palackokkal együtt. Biztos jó más közeg is (nincs vele tapasztalatom), de a Zeolit már nem először bizonyított. És itt vigyorgok, hogy még mindig rajta volt a tuti nagy kő, nehogy kiforduljon.

    A gyökere képekben:


    A videó a munkáról:

     

    Megjelent: 1459 alkalommal