Galagonya (Crataegus monogyna) - A nagy tönk 2019 január Kiemelt

    Értékelés:
    (0 szavazat)

    Ez a fa immár 7 éve van velem. A tálbaültetés után kicsit beszorult, így az ágrendszere nem nagyon fejlődött. 2013-ban kezdtem a törzsét kialakítani, amit az utána követő években, finomítottam, illetve tovább martam, amit el tudtam képzelni fejben, mert rajzolni sajnos még mindig nem tudok :).

    2018 december utolsó napjaiban drótoztam, metszettem, és az alakítottam. A munka végeztével így néz ki.
    Ha tartja azt a fejlődési ütemet, amit 2018-ban "művelt", akkor jövöre nem lesz csúnya, és 2 év múlva már-már szépnek mondhatjuk maíjd. Mint minden munka egy galagonyával, a tüskék eltávolításával kezdődik, mert szeretnénk nagyon kevés tüskét beszerezni az ujjainkba. A teljes eltávolítás lehetetlen (nekem még soha nem sikerült), így nem az a kérdés náűlam, hogy meg fog -e szúrni, hanem hogy mennyire, és hányszor :)

    A videón is látható majd, hogy 2 apró tűske maradt, amibe sikeresen "rámarkoltam", pedig légujjakkal próbálok vele mindig dolgozni :)

    A tüskék eltávolítása után metszettem a fát. A hibákat, oda nem illő ágakat kiszedtem (pl.: egy pontból csak 2 elágazás lehet), illetve azokazt az ágakat vágtam ki, amik befelé, vagy annyira szerencsétlenül nőttek, hogy csak nagyon durván lehetett volna visszahozni a jó irányba. Egy galagonya akkor szép, amikor az ága jobbra-balra szinte "agyon" van tördelve. Ezt úgy érhetjük el, ha a friss hajtásokat, még abban az évben alakítjuk, ahogy nekünk tetszik, és jövöre, újra drótozzuk az idei ágakat is, és tovább alakítjuk. Ekkor olyasmi ágaink, gallyaink lesznek, amik minden rügynél hajolnak (jobbra vagy balra- vagy felfelé, vagy lefelé). Ne féljünk belevinni az ágak hajlításánál felfelé fordulást (hajlítást), ennek nagyon nagy "bukéja" van. Van egy másik galagonyám, azton készítek majd közelről képet, mert ott tökéletesen látni amiről most beszélek. Viszont, ha az egyik ágon elkövetjük, a felfelé hajlítást, akkor a többi ágon is élni kell ezzel az eszközzel, mert különben olyan, mintha hibát csináltunk volna.

    Még mindig tartom, hogy elfogult vagyok ezzel a fával, mivel életem első yamadorija volt, de most az alakításról, akik látták, megdícsérték a marást. Ebből gondolom, hogy másnak is tetszik, nem csak nekem. És ezeb a platformon is köszönöm a dícséretet. Készítettem róla egy videót is, amit gyorsítva láttok, és talán még így is hosszú, mert senki nem akarja végignézni, azt a 40-50 percet, ahogy lassan tüzetesen átnézem a fát, és próbálom az összes töskét eltávolítani róla. Azt gondolom, hogy idén is elégedett lehetet a "frizurájával", de természetesen még nincs kész, ezért ennyire csúcsos a fa még.


    A videó a munkáról:

     

    Megjelent: 1655 alkalommal