Elemek megjelenítése címkék szerint: kései meggy

    hétfő, 06 June 2016 13:18

    Prunus serotina bonsai - a kései meggyem

    Ez a tartalom, már megjelent az im-bonsai.hu oldalon, de mivel saját fáról beszélünk, ezért itt is publikálom. Duplikáció nem lesz, mert teljesen más szavakkal írtam le a fát. Ha kívncsi vagy az im-bonsai oldalra, keresd fel. Idővel ott nagyon sok tartalom lesz fákkal, képpel, technikai leírásokkal, mert nem csak én szerkesztem, hanem vagyunk rá egy páran.
    Vissza a kései meggyhez: Egy vezeték alól szedtem ami egy erdőn halad át, három társával együtt. Az egyiket egy majdnem barátomnak adtam, aki Zalaegerszegen lakik, de valamiért idén beadta a fa a kulcsot. Sajnálom, mert az is jól nézett ki.

    Tavaly teljes nyugalomban fejlődött, hozzá sem szagoltam, de decemberben kapott egy metszést, és egy alap marást, illetve drótoztam a vázágakat. Idén rettenetesen fejlődött, így májusban szinte kívánta a levélmetszést, és tovább martam a törzsét. A bal oldala él igazán, így hátul egy alsó hajtást felvezetek a hátulján, hogy a törzsön legyen jobb oldalt is ág, így saját maga lesz a tanuki. Idővel, ha összeforr a régi törzs, és a felvezetett hajtás, nem lehet majd megmondani, hogy mi is történt a múltban. Télen jön a törzs további marása, mert a finomítás még hátra van, de a munka idejében nem volt kicsi fejem a dremelhez. Ha kihajtott (június vége felé) teszek fel róla képet, mennyire erős állapotban van.

    A videó végén az elképzelésem is megszerkesztettem.

    Kategória: Bonsai